Panasonic HDC-SD100 és HS100 videokamerák

Pixinfo.com - 2008. július 22. 10:00 (Videokamerák)
Panasonic HDC-HS100
Panasonic HDC-SD100

Az év elején megjelent HDC-SD9 és HS9 modellek új változatait jelentette be a Panasonic HDC-SD100 és HS100 néven. Mindkét modell Full HD felbontású (1920 x 1080 pixel) csakúgy, mint elődeik. Újdonságuk az új 3MOS névre keresztelt érzékelőrendszer, amely a korábbi 3CCD technológián alapul, de újfajta MOS érzékelők felhasználásával. A MOS szenzorokban jóval kisebb elektronika tartozik az egyes érzékelőhelyekhez, így sikerült megnövelni a fényérzékeny felület méretét. Ennek eredményeképp jelentősen megnőtt a szenzorok érzékenysége. A 3MOS kamerákkal gyengébb fényviszonyok között is jobb eredményt érhetünk el hagyományos társaikhoz képest. Az előző modellek 5 lux megvilágítástól voltak használhatók, míg az új készülékek már 2 luxnál is elfogadható teljesítményt adnak.

A felvevőkbe a szokásos Advanced O.I.S stabilizátor került, de ezen is javított a gyártó. A régi változathoz mérten 3x akkora területi elmozdulást is képes korrigálni a készülék. Újdonságuk még az objektív elején található manuális állítógyűrű, amihez több funkciót, többek között a zoomot, vagy az élességállítást is hozzárendelhetjük. A gyártó nagy hangsúlyt fektetett a kézi beállításokra is. Manuálisan állíthatjuk a fehéregyensúlyt, a rekeszértéket és a záridőt is.

Aki nem szeretne a kézi beállításokkal törődni, használhatja a digitális fényképezőgépekben megismert Intelligens Auto (iA) módot. Ezen belül találjuk meg a továbbfejlesztett stabilizátort, a 15 arcot detektálni képes arcfelismerő rendszert, az automatikus témaprogram választó funkciót, valamint a dinamikaátfogást növelő intelligens kontrasztvezérlést. Az új HD Crystal feldolgozórendszernek köszönhetően a kamerák kontrasztátfogása a korábbi kétszerese.

Az SD100/HS100 modellekben az elődöktől örökölt, de szintén továbbfejlesztett Leica Dicomar objektívet találjuk, mely 12x optikai zoomátfogást biztosít. Az objektív lencséi között három aszférikus, és egy LD tagot is találunk, képminőségüket pedig a többszörös lencsebevonatok teszik még kiemelkedőbbé.

Az elődökhöz képest jóval gyorsabb bekapcsolás utáni készenléti időre számíthatunk. A Panasonicnak ezt sikerült 2 mp alá csökkentenie, az eddigi 4 másodperc helyett, standby módból pedig 0,6 mp alatt „visszatér” a készülék. Ha mégsem szeretnénk lemaradni a fontos pillanatokról, használhatjuk a Pre-Record szolgáltatást, amely a felvételt indító gomb lenyomása előtti 3 másodpercet is rögzíti.

A videokamerák 5 beépített mikrofonja, 5.1-es hangfelvételre is lehetőséget nyújt, mely a zoom állásának megfelelően változtatja felvételi szögét. A készülékekhez külső mikrofon is csatlakoztatható akár az elülső mikrofonbemenet, akár a gép tetején lévő csatlakozósín segítségével. Erre a sínre rögzíthetünk külső videólámpát is. A kamerákon fejhallgató kimenetet is találunk.

Mindkét készülék újdonsága a 183 400 képpontos EVF, vagyis elektronikus kereső. Emellett a megszokott kihajtható LCD kijelző is használható, mely azonos az elődökben használttal (2,7” képátlójú, 300e pixeles, 170 fokos betekintési szöggel).

Az SD100 és HS100 között csupán egyetlen lényeges különbséget fedezhetünk fel. Az SD100 modell – nevéhez hűen – SD/SDHC memóriakártyákra rögzít, míg a HS100-ban ezen felül egy 60 GB-os merevlemez is rendelkezésre áll, melyre akár 35 órányi Full HD anyag rögzíthető. Az új kamerák képtömörítéséhez igazították a frissen bejelentett Panasonic SDHC memóriakártyákat is. A 6 GB-osra 90 perc, míg a 12 GB-osra 180 perc Full HD videó rögzíthető a legjobb minőségi beállításban.

Következő hír

Fotópályázat: Emberek és kedvenceik

2008. július 23. 08:00

A Prizma Kör fotópályázata.

Korábbi hírek

Országos Néprajzi Fotókiállítás

2008. július 22. 08:00

Néprajzi hagyományokat művészi szinten bemutató képek fotópályázata.

6 és 12 GB-os Panasonic SDHC memóriakártyák.

2008. július 22. 07:25

HD videózáshoz ideális kapacitást nyújt az új sorozat.

Panasonic Lumix DMC-LX3

2008. július 21. 16:20

Felső kategóriás kompakt, nagy fényerejű objektívvel és alacsony zajszintű érzékelővel.

Panasonic Lumix DMC-FZ28

2008. július 21. 16:10

Nagyobb felbontást és továbbfejlesztett autofókuszt kapott a Panasonic új ultrazoom fényképezőgépe.

Panasonic Lumix DMC-FX150

2008. július 21. 16:05

14,7 megapixeles felbontást kínál a Panasonic új kompaktja.

Panasonic Lumix DMC-FX37

2008. július 21. 16:00

Extra nagylátószögű, stílusos kiskompakt.

Könyv és az ember

2008. július 21. 08:00

A győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár fotópályázata

Sziget fotópályázat

2008. július 19. 10:40

Fotópályázat nem csak a Sziget Fesztiválról.

Természetfotós tábor

2008. július 18. 12:30

A Győri Fotoklub Egyesület és a Reflex Egyesület közös programja.

Két új HP kompakt fényképnyomtató: Photosmart A532 és A636

2008. július 18. 11:00

Új fényképnyomtatók LCD-vel.